Ülj egyenesen!

P. hét éves, első osztályos. Írni tanul. Jobb kezében tűhegyes fekete grafitceruza, előtte a vonalas füzet. Egy sor karikát kell berajzolnia a két legalsó vékony vonal közé. P. szorgalmasan dolgozik. Nagy figyelemmel illeszti a megfelelő ponthoz a ceruzát, és óvatosan kanyarítja a vonalat: nehogy kimenjen a sorból! Közben fejét egyre inkább a bal válla felé hajtja. Bal keze, amelyik a füzet szélét támasztja, lassan, észrevétlenül a pad széle felé csúszik. Mire a sor közepére ér, a füzet már egészen ferdén fekszik a padon.

– Ülj egyenesen! – súgja a fülébe kedvesen a tanító néni, és megigazítja a füzetet.

P. bólint, és folytatja a karikák rajzolását. A jelenet a következő sornál megismétlődik. A következő napon is. A tanító néni néha fáradtan sóhajt, amikor újra és újra meg kell igazítania a padon P. füzetét.

– Miért nem tud egyenesen ülni ez a gyerek? – kérdezi ilyenkor csüggedten magában.

*

R. tíz éves, negyedik osztályos. Magyar órája van, fogalmazást írnak az ibolyáról. R. sokáig nézi az üres füzetet, aztán nagy elhatározással maga elé húzza. Írni kezd. Válla fölhúzva. Ahogy halad előre a fogalmazásban (és persze a füzetben is, lefelé), egyre ferdébben tartja a füzetet. Furcsa, szinte kifordult tartásban ül a padban.

– Talán azt akarja, hogy a szomszédja ne lássa: mit is ír? – gondolkodik a tanító néni. – Akkor se ülhet így. Tönkremegy a gerince.

Lábujjhegyen, hogy meg ne zavarja a gondolkodást, odamegy R.-hoz.

– Ülj egyenesen! – mondja neki barátságosan.

R. összerezzen, fölnéz.

– De jó így – feleli. – Nekem kényelmes.

– Nem jó – rázza a fejét határozottan a tanító néni. – Mondom, hogy ülj egyenesen – és egy gyors mozdulattal a pad közepére húzza a füzetet. – Így.

R. nem tudja folytatni a fogalmazást. Kényelmetlenül ül. Alig várja, hogy a tanító néni odébbsétáljon, és másfelé figyeljen. Visszafordul az előbbi, kicsavarodott helyzetébe, úgy ír tovább.

A tanító néni másodszor már nem zavarja meg, de legközelebb szól az iskolaorvosnak: alaposan nézze meg R. hátát, mert a gyerek mindig nagyon furcsán ül a padban. Biztosan gerincferdülése van. Talán gyógytornára kéne járnia. Vagy úszni.

*
S. 13 éves, hetedik osztályos. A nyáron hirtelen nagyon megnyúlt. Nem tudja, hova tegye kezét-lábát. Amikor ír, jobb kezével szántja a papírt, a bal az ölében hever.

– Ülj egyenesen! Tedd föl a kezed a padra! – ez legtöbbször akkor hangzik el az osztályban, amikor röpdolgozatot, vagy éppen témazárót írnak.

– Úgy ülsz, mint egy c-betű! – korholja félig-meddig tréfásan az apja, amikor látja, hogy ül S. az asztala mellett, hogy megírja az aznapi leckét.

Édesanyjának nincs ennyire tréfás kedve, ahogy S. hátát nézi. Fűzőviselést emleget, meg a hóna alá dugott seprűnyelet, hogy úgy kell majd sétálnia minden nap egy fél órát, mert teljesen elferdül a gerince. Ha türelmetlen, rá is kiabál:

– Ülj már rendesen! Húzd ki magad, tedd föl a kezed az asztalra, lábat a padlóra, és ne tartsd már olyan ferdén azt a nyomorult füzetet! Nem csoda, hogy így néz ki!

S. szégyelli magát, és fél. Nem tud sokáig egyenesen ülni; alighogy fölteszi a kezét az asztalra, az szinte rögtön visszahullik az ölébe. S. észre sem veszi, és pár pillanat múlva ugyanolyan ferdén ül, mint az előbb. De fél, hogy elgörbül a gerince, nem akar gyógytornára járni, és elsüllyedne a szégyentől, ha épp akkor állítana be a barátnője, amikor ő a hóna alá szorított, a hátát egyenesen tartó söprűnyéllel mászkál céltalanul föl-alá a szobában.

*

Három gyerek, három életkor. Ami közös bennük. A „féloldalas” tartás írás közben akármennyire kényelmes is a pad, vagy a szék, amin ülnek. Miért nem használ se a szelíd figyelmeztetés, se a tiltás, se a parancs?

Mert az egyenes tartás „gátja” ott van a testben, és nem engedi meg nekik, hogy egészségesen üljenek írás, vagy rajzolás közben.

A „gát” átjárhatóságához a gyermek, vagy ifjú felnőtt legaktívabb, leginkább cselekvésre született testrészét, a kezét kell szabaddá tenni. A probléma megoldására azonban átfogóbb támogatásra van szükség. Amennyiben többet szeretne tudni róla, kérjük, keressen meg bennünket.