Történetek az Ószövetségből I-II. kötet

A kilenc-tíz éves gyermekek számára összeállított könyvek az Ószövetség azon történeteit tartalmazzák, amelyek a gyerekek életkori sajátosságai szerint a legfontosabbak. Az első kötet a Teremtéstől az egyiptomi kivonulásig meséli el a választott nép történetét. Ebben az időszakban az Úr sokszor közvetlenül szólt az emberekhez. A második kötet a királyok és próféták korát mutatja be; az utolsó történet Jónás prófétáé. Ez az a korszak az emberiség történetében, amikor az Úr prófétáin keresztül szólt az emberekhez. Az itt olvasható történetek sok képzőművészeti alkotást érthetővé tesznek; ennél sokkal fontosabb azonban, hogy megfelelő módon kísérik a kilenc-tíz éves gyermekek fejlődését. Az első kötetet dr. Demjén Istvánné táblarajzainak, a másodikat közismert festmények reprodukcióinak színes képei teszik teljessé.

 

A puha borítójú, álló alakú, színesen illusztrált, 211 oldalas ELSŐ KÖTET, és a 137 oldalas MÁSODIK KÖTET EGYÜTTES ára: 4.900,- Ft -- (A könyv köteteit külön-külön nem lehet megvásárolni!)